Tájház, földvár

EDELÉNY

A Borsodi Tájház Edelény város és a Bódva völgye regionális múzeuma. Gyűjtőkörébe a néprajz tárgyi és szellemi anyagán kívül az ipar- és agrártörténet, a művelődéstörténet, a helyismeret tartozik. 2000 júniusától helyet ad a Borsodi Földvár ásatása során előkerült leletanyag egy részének is. Fenntartója Edelény Város Önkormányzata, működtetője Hadobás Pál Művelődési Központ és Könyvtár (3780 Edelény, István király útja 49.).

Három porta lakóház- és gazdasági épület-együttesét foglalja magába. A lakóépületek és a fennmaradt gazdasági épületek a Bódva menti népi építészet szinte érintetlenül megmaradt reprezentánsai. A száz holdon gazdálkodó kisnemes Szathmáry-Horkay család portáját – a múzeum együttes első egységét – 1987-ben vásárolta az akkori Városi Tanács múzeumi célra (Borsodi út 155.). A Szűcs-Kiss-Szarka középparaszti „amerikás” család háza (Váralja u. 1.) 1997-ben került a város tulajdonába vásárlás útján. A valaha három családnak otthont adó kisnemes Vadászy család portáját (Váralja u. 2.) 2000-ben vásárolta meg az önkormányzat az örökösöktől. A porta egy részéből, két rossz állapotban lévő épület lebontása után parkolót alakítottak ki.

A Szathmáry-Horkay-ház az 1860-as évekből származó épület. 1909-ben történt felújításával nyerte el mai formáját. A hagyományos három osztatú ház falait megemelték, utcai frontjára új, nagyméretű ablakok, stukkódíszek kerültek, új bejárati ajtóval látták el és udvari frontján oszlopsoros folyosó épült mellvéddel. A gangról nyílik a nagykamra is. Végében két bejáratos istálló épült. 1994-ben a rossz állapotban lévő istállót lebontották, helyére 1999-ben egy ugyanolyan tömegű nyitott fedélszékes épületrész készült a földvári ásatás bemutatására, előtérrel, vizesblokkal.

Az udvar másik oldalán, az utcai fronton 1913-ban szép, „egyiptomi” oszlopfős nyári konyha épült szabadkéménnyel, alatta téglaboltozatos pincével. A szabadkéményt 1960-ban elbontották, kemencéjét a gangon alakították ki. Végében van a pincelejáró és az egykori kocsiszín és sertésólak helyén kialakított fészer.
Az udvaron füstölő és beton silógödör, elöl nagy kőkút látható. Az udvar végén, a szomszéd portára is átnyúlva három „fakkos”, elöl-hátul kapus csűr épült kőből. A csűr közösségi célokat szolgál. A csűr mögött az egykori szilváskert fái mára már kipusztultak.

A Szűcs-Kiss-Szarka-ház tőcikes, (padlás) három osztatú, 1903-ban épült szerény megjelenésű épület, hozzáépített istállóval, szénarakodóval, félereszes kocsiszínnel, melyet már a múzeum építtetett. Az udvar másik oldalán szintén három osztatú kis épület áll, mely nyári konyha és éléskamra. A nyári konyha és kamra alatt téglaboltozatos pince van.

A Vadászy-ház 1905-ben épült, hasonló a Szathmáry-Horkay-házhoz. Udvari oszlopsora kiemeli a porta egykori gazdagságát. A stukkódíszes homlokzat tűzfalát lebontották, a két kis ablak helyett egy három osztatú ablakot helyeztek el, és a falat kőporozták. Helyreállítására 2008-ban került sor az Oktatási és Kulturális Minisztérium által ki­írt, a „Tájházak a közösségért” pályázaton nyert pénzből. 2010. februárban megkezdődött a tornácjavítása, megerősítése, amit az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt pályázaton „Vendégváró tájházak” pályázat keretében nyertünk. (Felső képen a helyreállítás előtti homlokzatot, az alsón a helyreállított látható). Udvarán a két „fakkos” csűr és a fa sertés- és tyúkól rossz állapota miatt lebontásra került. Az udvarán látható sertés- és tyúkól a Szűcs-Kiss-Szarka portáról lett áthelyezve 2006-ban. Pincéje a folyosóról nyílik, a kamra alá nyúlik, kőboltozatos.Az egykori istállót rossz állapota miatt le kell bontani, helyén kiállító termet és vizesblokkot terveznek.

KIÁLLÍTÁSOK

A gyűjtőmunka 1988 tavaszán kezdődött. Az első néprajzi kiállítására és egyben a múzeum megnyitására 1991 pünkösd vasárnapján került sor a Szathmáry-Horkay-ház szobáiban, nyári konyhájában, valamint csűrében. Állandó kiállításai jól tükrözik a gyűjtőkört.

SZATHMÁRY-HORKAY-HÁZ

Egy kisnemes család tisztaszobája

Az épület „első házában” (tisztaszoba) az utolsó tulajdonos néhány eredeti bútorával berendezett szoba a két világháború közötti időszak polgári lakáskultúrájába enged bepillantást.

Nevezetes emberek Edelényből és a Bódva völgyéből

A városban és a Bódva völgyében született és itt élt nevezetes emberekről készült fotók, rajzok, életrajzok, hozzájuk kötődő tárgyak nyertek elhelyezést az épület egykori konyhájában, akik közül az alábbiakban megemlítünk néhányat.

— Ifjú Köleséri Sámuel orvos, az erdélyi bányászat főfelügyelője

(* Szendrő, 1663. nov. 18. –
† Nagyszeben, 1732. dec. 24.)

A 18. század eleji Erdély tudományos és közéletének kiemelkedő jelentőségű, úttörő alakja volt. Több külföldi tudóstársaság választotta tagjai sorába.

— Szathmáry Király Ádám II. Rákóczi Ferenc fejedelem apródja, naplóíró

(* Nyomár, 1692. júl. 9. –
† Boldva, 1752. dec. 18.)

A Rákóczi szabadságharc bukása után elkísérte a fejedelmet Lengyelországba és Franciaországba. Naplója, melyet e két országban töltött idő alatt vezetett, érdekes adalék a fejedelem bujdosásáról. Franciaországból tért haza, mert szülei kegyelmet eszközöltek ki számára az uralkodónál.

— Szathmáry Király György neves méhész, szakíró

(* Hangács, 1703 –
† Hangács, 1775)

Ádám testvére. Borsod vármegye követe négy országgyűlésen. A sárospataki kollégium főgondnoka. Megírta a sárospataki iskola történetét, saját költségén könyvtárat és gondnoki lakást építtetett.

— Szathmáry Király Pál mérnök, festő

(* Boldva, 1726. máj. 6. –
† Hangács, 1807. máj. 1.)

Ádám fia. A bécsi magyar testőrségben szolgált 16 évig, majd a borsodi földmérő bizottság elnöke volt. Leszerelése után visszatér hangácsi birtokára. Főként arcképeket, csendéletet festett.

— Ragályi Tamás politikus, író

(* Balajt, 1785. dec. 28. –
† Parasznya, 1849. jan. 14.)

Borsod vármegye követe a reformkori országgyűléseken, ahol többek között síkra szállt a magyar nyelv hivatalokban történő használata mellett. Az 1950-ben Edelényhez csatolt Borsod községben is volt birtoka, ahol végső búcsúztatása is történt, és a balajti családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

— Dr. Menner Adolf orvos, szakíró

(* Tata, 1824. ápr. 27. –
† Diósgyőr, 1901. ápr. 15.)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt honvédorvos volt. Az üldöztetések miatt elfogadja 1854-ben az Edelény által felajánlott körorvosi állást. 1890-től 1896-ig Borsod vármegye tisztiorvosa.

— Miklós Gyula szőlész-borász, szakíró

(* Finke, 1832. nov. 26. –
† Budapest, 1894. máj. 2.)

Kormánybiztos a 19. század végi nagy filoxéra-járvány idején. Az ország borászatának fellendítésén sokat fáradozott. Részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban.

— Sághy Gyula jogász, szakíró

(* Edelény, 1844. máj. 8. –
† Budapest, 1916. szept. 2.)

Egyetemi tanár, országgyűlési képviselő. Országgyűlési beszédei az Országgyűlési Naplókban olvashatók.

— Miklós Ödön mérnök, szakíró

(* Finke, 1856. dec. 14. –
† Passau, 1923. máj. 30.)

Több gazdasági kiállítás rendezője volt nemzetközi kiállításokon is. Földművelésügyi államtitkár volt.

Katona emlékek

Ugyancsak az egykori konyhában nyílt meg a katona emlékeket bemutató kiállítás 2005 szeptemberében, amely az előző évszázad katonái által hátrahagyott hadifelszerelésekből ad ízelítőt. Rohamsisakokat, sapkákat, obsitleveleket, a katonai idő emlékére adományozott díszes emléklapokat, szuronyokat, katonaládákat, lőszerhordó ládákat, ágyúhüvelyből készített vázákat és egyéb apróbb tárgyakat láthatnak a vendégek. A kiállított tárgyak egy magángyűjtemény becses darabjai. A magyar vonatkozású relikviákon túl több európai országból származó tárgy is előfordul. Pl.: szovjet, német, brit, francia, svéd, svájci rohamsisak, francia, német, szovjet, brit, svájci szurony.

 

 

 

 

Könyvtártörténeti emlékek a 20. századból

A gyűjtemény bemutatja az elmúlt században az egykori Edelényi járás kis könyvtárai berendezéseinek, kellékeinek mintapéldányait. A legrégibb közöttük egy kisebb és egy nagyobb könyvszekrény amelyet még a 19. század végén a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa helyezett ki Ragályba és Rakacára. Két vándor könyvtári láda is látható a kiállításon, melyeket a második világháború után telepítettek a falvakba, valamint egy olyan könyvszekrény is, melyet az 1949-ben megalakult körzeti könyvtárak juttattak ki a falvakba. Több bútordarab képviseli az 1952 után megszervezett járási könyvtárak típusberendezését is. Az Edelényi Járási Könyvtár korabeli bútoraiból látható egy olvasótermi könyvállvány, íróasztal, két olvasóasztal, néhány szék, katalógusszekrény és olvasó lámpák. Maximlámpás diavetítőgép tárja elénk a háború utáni falusi ismeretterjesztés technikai színvonalát, de modernebb változatai is láthatók a kiállításon. A könyvtárakban elsők között feltűnt számítógépek közül is lehet látni két típust.
A könyvgyűjteményben a környék magán- és közkönyvtárainak pecsétjeivel, ex libriseivel ellátott könyvek is találhatók.

Régi rádióink

A magyarországi közszolgálati műsorszórás megindulásának 80., valamint a második világháború utáni újraindulás 60. évfordulója alkalmából, 2005 májusában nyílt meg az épület nagykamrájában az állandó kiállítás, amely ötven készülék bemutatásával képviseli a lakossági felhasználású szórakoztató elektronika főként 1940 és 1990 közötti színvonalát. A csöves („rádiólámpás”) készülékek 1930 utáni hazai elterjedése és a televíziózás 1965 körüli általánossá válása közötti évtizedekben, különösen a vidéki lakosság számára, a politikai tájékozódás, a szórakozás és az ismeretterjesztés legfontosabb eszköze az ún. asztali rádiókészülék volt, amely szinte „kultusztárggyá” vált a Bódva-völgyi családokban is.

A magyar rádiógyárak, különösen az ORION, de a hatvanas évektől a későbbi VIDEOTON is európai, esetenként világhírnévre tettek szert, készülékeik külleme és minősége, Európa, Afrika és Ázsia sok országába történt nagyszériás exportja révén.

A BORSODI TÁJHÁZ ÉPÜLETEI ÉS KIÁLLÍTÁSAI

SZATHMÁRY-HORKAY-HÁZ. Borsodi út 155.

1. Kerekes kút
2. Nyári konyha. Iroda
3. Egykori kocsiszín és ólak. Kemencék, konyha
4. Füstölő, fatároló
5. Tisztaszoba. Egy kisnemes család tisztaszobája
6. Konyha. Nevezetes emberek Edelényből és a Bódva völgyéből. Katona emlékek
7. Hátsó szoba. Könyvtártörténeti emlékek a 20. századból.
8. Kamra. Régi rádióink.
9. Az egykori istálló helyén felépített kiállító teremben A Borsodi Földvár: Egy államalapítás kori megyeszékhely című kiállítás látható
10. Három fakkos csűr. Közösségi összejövetelek megrendezésére szolgál. Falain fagereblyék, jármok, kézi cséplők (cséphadarók) vannak
11. A csűr déli falánál lévő féleresz. A méhészkedés eszközei

SZŰCS-KISS-SZARKA-HÁZ. Váralja u. 1.

12. Tisztaszoba. Népi lakáskultúra a Bódva mentén a 20. század elején
13. Konyha. 20. század eleji konyha
14. Hátsó szoba. Hodossy-gyűjtemény. Csengők, kolompok, juhászkampók, Cipészműhely
15. Istálló. Kádárműhely (balra), kerékgyártó műhely (jobbra)
16. Szénatároló. Kovácsműhely
17. Kamra. Hombár, szakajtók, fateknők, mérlegek stb.
18. Nyári konyha. 20. század eleji nyári konyha

VADÁSZY-HÁZ. Váralja u. 2.

19. Tisztaszoba. Csipkék (Kachelmann textilgyűjtemény)
20. Konyha. Szőttesek, ülőguzsalyok, mángorlók
21. Hátsó szoba. Hímzések, szövőszék, rokkák
22. Kamra. Bányász emlékek
23. (Istálló. Raktár)->Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely, és gasztropince
24. (Istálló. Raktár)->Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely, és gasztropince
25. Gémeskút
26. Ólak

A Borsodi Földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhely

A kiállítást a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából az 1987-1999 között végzett feltárást vezető régész, dr. Wolf Mária rendezte.
A Borsodi Földvár az István király által létrehozott Borsod megye első világi és egyházi központja, névadó települése volt. Feladatai közé tartozott a határvédelem is.
A várfalakat jelentő sáncok a 10. század végén, a 11. század elején készültek. A földsáncokat faszerkezet erősítette.
Területén egy korábbi, a 10. századi település maradványai is napvilágot láttak. E falu romjain épült fel az államalapítás korában az ispánsági vár.
A Borsodi Földvárat az 1200-as évek elején Anonymus említi először. Hiteles oklevél 1219-ben emlékezik meg róla. A 14. század elején megyeszékhely funkcióját elveszítette.
A várban feltárt 10. századi település és a 13. századi ispánsági központ leletanyagából nyújt ízelítőt a kiállítás, amely az egykori istálló helyére épült kiállító teremben látható.
A földvár feltárása és a kiállítás elkészítése Edelény Város Önkormányzata anyagi áldozatvállalása révén valósult meg.

A 10. századi falu

A méhészkedés eszközei

A méhészet sajátos gazdálkodási formát jelent, melyet a kérdéssel foglalkozó kutatók három csoportba sorolnak. Az első formát a zsákmányoló méhészet képviseli, melynél az erdei, odvas fákban, sziklaüregekben tenyésző méhek mézét úgy veszik el, hogy a méhcsaládot elpusztítják. A második mód az erdei méhtartás, mely az erre alkalmas fák természetes vagy mesterséges odvaiban való méhtenyésztést jelenti. A harmadik forma a házi méhtartás, melynek során túlnyomórészt mesterséges méhlakásokban tartják, gondozzák és tenyésztik tovább a méheket. A méhészet mindhárom formája az olyan népeknél, ahol a méhek a klimatikus viszonyoktól függően megéltek, jelentős szerepet játszott. A méz volt évezredeken keresztül az egyetlen édesítőszer, és a viaszt széles körű felhasználhatósága tette nélkülözhetetlenné. Pontos választ nem kaphatunk arra, hogy mióta ismeri az ember a méhek hasznát, mióta tart méheket. Legrégebbi, méhészetre vonatkozó adat egy körülbelül húszezer évvel ezelőtti, őskori grafikus ábrázolás, amely a zsákmányoló méhész alakját örökítette meg.
Edelényben és környékén nagy hagyománya van a méhtartásnak, és még napjainkban is működik a Szathmáry Király György nevét viselő szakcsoport, mely a térség méhészeit fogja össze.
2005 őszén, a tájház udvarán lévő csűr déli oldalán kialakított féleresz alatt kerültek elhelyezésre a méhészkedés eszközei, melyek addig szétszórtan voltak a tájház különböző szegleteiben. Az ősi faköpűtől kezdve, a gyékényből készített kasokon keresztül a kaptárakig minden méhlakás, és a méhtartás során használt különböző eszköz megtalálható a gyűjteményben.

SZŰCS-KISS-SZARKA-HÁZ

Népi lakáskultúra a Bódva mentén a 20. század elején

A középparaszti család életkörülményeit bemutató kiállítás a néprajzi tárgyi gyűjtemény anyagából készült. A „nagyházban” látható a tisztaszoba, a nagykonyha, a szemben lévő kis épületben a berendezett nyári konyha és kamra.

 

Hodossy-gyűjtemény. Csengők, kolompok és juhászkampók

Az Edelénybe települt család a hagyományos kovácsmesterség gyakorlása mellett a pásztorok számára készítette ezeket az eszközöket, főként rézöntéssel.
Hodossy Lajos (1892-1979) és fia, Hodossy Gyula juhászkampói, övcsatjai, csengői, kolompjai, kutyapergői, fokosai az ország minden pontjára eljutottak.
Szépen kidolgozott termékeikkel mindketten kiérdemelték a népművészet mestere címet. Fotók, levelek kíséretében láthatók munkáik a „nagyház” hátsóházában.

CipészműhelyA Hodossy-gyűjteményt bemutató terem egyik sarkában nyert elhelyezést a cipészműhely anyaga, mely több edelényi mester: Korbély István, Laczkó József, Szabó József, Vincze Gábor műhelyének megmaradt berendezése, és ajándékozás révén kerültek a múzeum tulajdonába.

Kádárműhely

A kádár (bodnár, pintér) hordókat, kádakat, faedényeket (köpülő, vödör, kártya, léhó, puttony, véka stb.) készítő mester. A kádár-mesterség országszerte elterjedt kisipari mesterség volt. Különösen a nagy múltú történelmi borvidékek városaiban virágzott.
A műhely az egykori istállóban került berendezésre a Galkó Péter edelényi mester családja által a múzeumnak adományozott szerszámokból, Krizsán Lajos mester segítségével, aki kiegészítette a hiányos anyagot.

Kerékgyártó műhely

A kerékgyártó (bognár, kerekes) szekerek, kocsik, szánok fa alkatrészeit készítő kisiparos volt. Kerékgyártó a 20. század közepéig majd minden településen dolgozott.
A kovácsmesterrel együttműködve készítette a kocsikat és a szekereket. Az olyan kerékgyártót, aki az úri kocsikhoz és hintókhoz szükséges minden munkát (asztalos, lakatos, nyerges, fényező, stb.) elvégzett műhelyében, kocsigyártónak nevezték.
A műhely szintén az egykori istállóban nyert elhelyezést az ajándékozás és vásárlás útján szerzett tárgyakkal. A kézzel hajtható faeszterga mellett kerékagy-eszterga és a kocsi különböző részei láthatók (szekérrúd, kerék, szekéroldal stb.).

Kovácsműhely

A kovács elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember volt. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honfoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával.
A kovácsmesterség valószínűleg a honfoglalás után vált önállóvá, majd a 14. században több ágra is szakadt. A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozott, szerepe egy község vagy táj életében jelentős volt. A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így volt cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács. Többnyire közülük kerültek ki a 19. század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott. A műhely a ház végéhez épített szénarakodóból lett kialakítva Hodossy Gyula szakmai segítségével, több töredékműhely szerszámanyagából 1998-ban. A rakott tűzhelyes, gazdag szerszámanyaggal ellátott műhely hűen mutatja be az egykor nélkülözhetetlen, mára kihalófélben lévő mesterséget. A műhelyben kovácsolt termékek is láthatók

VADÁSZY-HÁZ

Kachelmann textilgyűjtemény. Csipkék, szőttesek, hímzések

Az épület három helyiségében az intézmény jelentős textilgyűjteményéből láthatnak ízelítőt. A gyűjtemény nagy részét az Edelényből Budapestre elszármazott Kachelmann Róbert ajándékozta a múzeumnak 1996-ban.
Nagyapja, Kachelmann Walter erdészeti főmérnök volt Coburg hercegnél a 19. század végén, a 20. század elején. A nagycsaládban illett szépen kézimunkázni.
Kachelmann Róbert évtizedeken át gyűjtötte a nagynénik s a rokonság legkülönbözőbb korú, technikájú kézimunkáit, melyekhez vásárolt is és hozzáértéssel rendbe is tette. Így e gyűjtemény az elmúlt 200 év kézimunkáinak tárháza, amely saját gyűjtés révén is gyarapodott. A tisztaszobában a 19-20. század fordulójától készített csipkék láthatók, melyek a polgári ízlést tükrözik. A tizenhatféle technikával készült csipkék között láthatnak kötött, horgolt, vert csipkét, recét, ír csipkét, szalag és móga csipkét (mely edelényi kötődésű készítőjéről, Móga Endrénéről kapta a nevét), de van tüll és varrott csipke, frivolitás, point lace, reneszánsz csipke és skófiumból vert csipke is.

Az egykori konyhában a gazdaságban használt vászon szőttesek láthatók, melyek a környéken egykor volt szövéskultúra emlékei. A dagasztóteknő a sütőruhával, a szakajtókendő, a vőfélykendők, az abroszok gazdag díszítményei az asszonyok keze munkáját dicsérik. Rendkívül változatos az alapvásznak mintázata.
A hátsó szobában bemutatott vászonhímzéseket mai szóval lakástextileknek nevezhetnénk. Látható itt falvédő a Házi áldás vagy a magyar Hiszekegy szövegével hímezve, feliratos-évszámos abrosz, halotti abrosz, csigacsináló surc, dísztörülköző, vagy a 20. század ’30-as éveiben divatos kalotás technikával készült munkák.

A régi parasztház elképzelhetetlen volt a mennyezet alá rögzített rúd nélkül, ami a szekrényt pótolta. Ebben a szobában is találhatunk ilyet, melyen a kenderfeldolgozás különböző minőségű alapanyagai nyertek elhelyezést. Szintén ebben a helyiségben került felállításra egy szövőszék is.
A gangon a kenderfeldolgozás eszközeit helyezték el, melyekről ma már kevesen tudják, hogy melyiket mire használták, pedig nem is olyan régen még minden paraszti háztartásban fellelhetők voltak.

Bányász emlékek

Az egykori éléskamrában került kialakításra a környék szénbányászatának és bányászainak emléket állító állandó kiállítás. A források szerint Edelényben 1938-ban, a cukorgyár létesítésének évében indult meg a barnaszén rendszeres bányászata.

A szén hosszú ideig a legjelentősebb energiaforrás volt és a környék bányái megélhetést biztosítottak az itt lakóknak. Edelény utolsó aknáját 1995-ben zárták be. A kiállítás néhány fotó, munkaeszköz, makett, bányász fokos és emléktárgy segítségével nyújt bepillantást a bányászok mindennapi életébe.

*

A múzeum tevékenységét jól kiegészíti és jól szolgálja az intézmény helyismereti gyűjteménye, mely a Városi Könyvtárban található.
1997-től jelenik meg A Borsodi Tájház Közleményei című periodika, mely Edelénnyel és a Bódva völgyével kapcsolatos régi és új írásokat közöl, tudósít a Borsodi Tájházban folyó eseményekről.
A tájházat 1997-ben végzett munkája eredményeként „Az év múzeuma” pályázaton a bíráló bizottság külön elismerésben részesítette.
A múzeumhoz tartozik a szomszédságában lévő Borsodi Földvár is.

NYITVA TARTÁS

2023. november 1-től 2024. április 15-ig
technikai okok miatt ZÁRVA!

A CSŰR BÉRLETI DÍJA:

Díjmentesség:

Helyi művészeti csoportok, klubok és társadalmi szervezetek, egyházak, valamint az önkormányzat és intézményei közösségei részére biztosított a díjtalan igénybevétel.

Magáncélú igénybevétel, családi, baráti rendezvények esetén:

10 fő alatt – 6.000 Ft, / alkalom

10-30 fő esetén – 12.000 Ft / alkalom

30 fő felett – 18.000 Ft / alkalom

Az itt felsorolt összegek a bérleti díjat (asztal, szék, helyiség), vizes blokk használatot, normál elektromos áramfogyasztást (világítás, hűtőszekrény használat) tartalmaz. Nem tartalmaz tüzelőanyagot és nem tartalmazza étkezéshez, főzéshez használt eszközök igénybevételét. Ezeket az igénybevevőnek kell magával hoznia, és a rendezvényt követően elszállítania.

Anonymus Gestájában arról ír, hogy a honfoglalás után Árpád kiküldte Borsot, hogy kémlelje ki a Tátráig terjedő vidéket. Ő ezután a környék népét összegyűjtve arra alkalmas helyen várat épített, melynek a fejedelem ispánjává tette meg. A várat és a vidéket róla nevezték el Borsodnak. Újabb kutatások szerint Bors jó 100 évvel később, az államalapítás korában élt, és a terület első ispánja lett. A vár is ekkor épülhetett az országból kivezető fontos hadiút mentén, a kialakuló vármegye ispáni központjaként.

A várban 1926-ban szondázó ásatást végeztek, melynek során a sáncok mentén 4 méteres mélységig ástak le. A mai református templom közelében egy temetőt találtak, ahonnan 9 Árpád-kori hajkarika elő.

A vár újabb kutatása 1987-1999 között zajlott. A kutatás cáfolta azt a nézetet, hogy a vár egy korábbi, őskori erődítmény felhasználásával épült. A település maradványai a 10. század közepére, a sáncok építése pedig a 10. század végére. a 11. század elejére datálható.

A vár területe 1,7 hektár. A sáncok ma 5 méterrel emelkednek a vár központi területei fölé, eredeti magasságuk ennél valószínűleg több volt. A sánc szélessége 10 méter, alapját két sor kazetta alkotja, melynek középen gerendákkal merevítettek. A kazettákat máglyarakás szerűen, gömbfákból építették, a közötük lévő területet földdel döngölték. A sánc széle kifelé meredek, befelé rézsűs. Elképesztő, hogy a sánc tetején sárral bevert vesszőfonatból készült palánk futott körbe. A bejárat valószínűleg a sánc déli részén nyílott.

A vár belsejében egy kora Árpád-kori települést tártak fel, kisméretű házakkal és szabadon álló kemencékkel. A maradványai a sáncok alatt is megtalálhatóak, vagyis korábbiak a sáncoknál. Így biztosan a sáncok látták el a falu védelmét. Minden épületet vastag, vörösre égetett agyagréteg fedett, ami a település tűz által pusztulásának volt eredménye.

A vár északkeleti oldalán egy kőépület maradványai is előkerültek. Ez egy szabálytalan 5×5 méteres négyszög alaprajzú építmény, melynek falait 80 cm vastag anyagba ágyazott faragott kövekből építették. Ez feltehetően a település vezetőjének lakóháza lehetett.

Az épület közelében, részben a sánc alatt 1993-ban egy templom romjai kerültek napvilágra. Ennek hajója 15 méter hosszú, 8 méter széles, szentélye 3,5 méter átmérőjű, patkó alakú. A nagy méret és a temető hiánya arra utal, hogy ez lehetett a vármegye vallási életét irányító esperesi templom, míg a falu lakói a sáncokon kívül, a mai református templom helyén álló templomot használták. Ezt egy 11 század második felére keltezhető temető veszi körül.