.

Az edelényi szénbányászat kezdetei a hercegi uradalom iparfejlesztési politikájához kapcsolódtak. A Coburgok valószínűleg azért építettek Edelényben cukorgyárat, mert uradalmuk területén széntelepek is voltak. Az üzem ugyanis részben gőzgépekkel volt felszerelve, melyek működtetéséhez a drága és fogyóban levő fa helyett előnyösebbnek látszott a nagyobb fűtőértékű szén alkalmazása. Ezért valószínű, hogy már a gyár megindulásával egy időben, 1838-ban megnyitották bányájukat az akkor még Borsod község határához tartozó Nagy-völgyben. Az első bánya egyszerű vízszintes táró, úgynevezett „bicskabánya” lehetett, amelyben nem is igazán szenet, hanem gyengébb minőségű lignitet termeltek. Később nyugat felé terjeszkedve Császtapusztán is nyitottak bányákat.

Az 1840-es évek végétől ismerjük az első adatokat a cukorgyári bányákról: ekkor 15 bányászt és harminc napszámost említenek a források. Elsősorban azok a zsellérek találhattak itt munkát, akik nyáron napszámosként dolgoztak az uradalmi földeken. Később állandó munkásokkal egész évben fejtették a szenet, a felesleget külső felhasználóknak adták el. 1870 körül a cukorgyár bányái a következők voltak: Neuer-Schacht, Wasser-Schacht, Gisella-Schacht, Clementina-Schacht, Edelényer Kohlenbergwerk. 1882-ben a cukoripar válsága miatt a gyár beszüntette működését, ezért a bányák is leálltak. A Magyar Bányakalauz adatai szerint 1893-ig még folyt némi termelés, de ezt követően néhány évig nem bányásztak szenet Edelényben.

Kis szünetet követően a 20. század legelején indult meg újra a széntermelés. A város nyugati oldalán 1900-1917 között Galán György üzemeltette a György-tárót a múcsonyi határban. A Lánci-völgyben rövid életű bányát műveltek a háború idején Salamonovits és társai, majd 1920-ban az Egresen mélyítettek lejtősaknát. A továbbiakban Edelényi Kőszénbánya Vállalat Rt. néven működő cég az államosításig működött, bányája lett a későbbi Edelény I. akna. A Császta-hegy környékén a régi bányák közelében több kisebb bányát is nyitottak az 1. világháborút követő évtizedben, ezek azonban jellemzően csak pár évig működtek. A szénszállítás céljából a bányáktól az edelényi vasútállomásig kisvasút épült, amelynek hálózata időnként bővült, változott. A Szoffer testvérek által alapított Antalvölgyi Kőszénbánya Kft. az 1930-as évek elejétől 1946-ig művelte a Magdolna-, Ferenc- és Zsuzsanna-lejtősaknát a város északi, Császta felé eső részén, valamint északabbra a Nagyvölgyi-tárót. Bányáikhoz leágazásokat építettek a kisvasút vonaláról. Mivel utóbbi bányák a Coburg hercegi hitbizományi birtokon feküdtek, német tulajdonnak számítottak, így 1946-1952-ig jóvátétel címén szovjet tulajdonba kerültek.

A szénbányászat államosítása után a miskolci székhelyű megyei szénbánya-vállalat sorra nyitotta meg az újabb bányaüzemeket (Edelény II. az Egresen és Edelény III. sz. lejtősakna a város északi részén). A II. akna üzemében 1952-1956 között elítéltek dolgoztak. Az I. aknától függőpálya épült a berentei szénosztályozó üzemhez, az egresi bányák szenét ezzel szállították. A Borsodi Szénbányászati Tröszt 1956-ban a termelési kapacitásbővítése érdekében nyitotta meg Edelény IV. lejtősaknát, majd 1967-70. között az összevont Edelény I-IV. bányaüzem súlypontjában függőleges aknát mélyített. Ekkor épültek ki azok a szociális és kiszolgáló épületek, melyek ki tudták szolgálni termelés bővítése miatt megnövekedett igényeket (iroda, fürdő). A véletlen vízbetörés során ismertté vált ásványvíz számára palackozó üzem épült, melynek termékei hamar közkedveltté váltak (Borsodi Víz).

Az edelényi szénbányászat 1995-ben szűnt meg, üzemei és építményei részben eltűntek, részben átalakultak. A város és térsége számára komoly megrázkódtatást okozott a bányászat megszűnése, számos társadalmi, gazdasági hatása a mai napig érezhető.